A hóember (avagy Itt nem érzik)
Iulia Popovici
Mi történne akkor, ha egy szép reggel, valami leírhatatlan bûz miatt, ön nem tudna eljutni a találkára a saját feleségével, aki egy kutyát, az általa utált (Kutyát) sétáltatja az utcán, miként azt megbeszélték? Vagy ha egy hölgy ugyane kimondhatatlan bûz miatt nem jutna el az orvoshoz a megadott idõben, ahová nem is akarna eljutni? És aztán az ég közelében, egy kömûvesálláson mindketten menedéket találnak az arcátlan bûz ellen, rájönnek arra, hogy a boldogság nem egyéb, mint egy cikk sárgadinnye, egy jó pillanat, amikor kisírhatod magad, és fõleg magad lehetsz?Hát igen, akkor te lennél A Nõ és A Férfi, akik szomszédok a darabban, ugyanazon a lapon, Lia Bugnarnak A hóemberében (vagy az Itt nem érzik-ben, ahogy a darabot a Green Horsban játsszák, az Alexandru Dabija által rendezett változatban), illetve ebben a szövegben, melyet a LiterNet jó voltából olvashatnak. Van benne minden, ami kell: kevés, de zamatos szöveg (a magvas beszéd jó ízével telve), egy csipetnyi elkeseredés, ugyanannyi rémület, naivság - azoké, akik túl kicsik a normális világhoz -, és van benne humor, rengeteg humor - az elkeseredés, a rémület, a naivság csapadéka.
Az olvasó a maga nemében egy elkeseredett ember, szipós, aki a szövegben örökkön örökké élvezetet keres, pervezebbnél perverzebb. Számára az Itt nem érzik a legjobb kábítószer, erre mérget vehet. A Lia Bugnar által feltálalt mesében nincsenek bejárhatatlan mélységek, sem nagy lélektani felfedezések, de nem is volt megígérve. (Tisztában vagyok azzal, hogy sokan megfojtanának e kijelentésemért, vagyis... hogy színház esetén mesérõl beszélek. Elnézést, nekem is nehéz.)
A szöveg mellett szól, hogy a replikák élettõl duzzadnak, mindenikben van egy adag elmebaj, õrültség, ami egyre növekszik, és kozmikus méreteket ölt: létutópiává válik. Igaz, hogy a kis utópiák nem visznek a mennybe, a dögletes szagú világtól megvédõ távolságba, de nincs jobb mint az álmodozáshoz való jog. Engem a Green Hors nevû lebujban ajándékozott meg vele két törékeny színész, Daniel Popa és Dorina Chiriac, egy becsavarodott város szép õrültjei. És én, ahogy az író színésznõ meghagyta, továbbadom ezt a szép játékot Önnek, Jámbor Olvasó, a képernyõn túlra.